KiCSI Mami Kreatív Ötletei

2015\02\04

A mosható pelenkáról


kislany-pelussal.jpg1408993107477_1606922_781375405210194_1900850650_n.jpgAnnak idején még a baba születése előtt hallottam a mosható pelenkáról. Addig, mint mindenki más nekem sem volt halvány fogalmam sem a pelenkázásról. Emlékszem az első élmény a kórházban ért, pelenka ügyileg. Ott álltam egy hatalmas nagy sárga kakatenger előtt, mert persze a próbán az úr csak pisilt... és azt sem tudtam melyik az eleje a pelenkának és a gyereknek.... Majdnem bőgtem mert minden össze vissza volt, hiába készítettem ki mindent.  A szerencsém az volt, hogy a szobatársam védőnő volt és helyretette a dolgokat. Aztán már simán ment minden mint a karikacsapás. Eleinte eldobhatót használtam, és közben meglett a készletem moshatóból is. Nagyon nagy lett volna még neki az elején és kicsiket nem vettem, csak a normált. Két és fél hónapos volt mikor először pelenkáztam bele. Nagyon tetszett a dolog. Azóta is imádom, a fogzás időszakát leszámítva soha semmi pirosodás, befülledés és társai nem voltak.

25_14434_145971_e879f721721c5504dc0f82247a7f6636_834579_301.jpg

zs.jpgAzért döntöttem emellett, mert szerettem volna valami környezetbarát megoldást. Plusz a babám egészsége is nagyon fontos volt. Környezetbarát mert nem kell eldobnod, és bababarát mert az anyaga légáteresztő, emiatt nem fülled be. Az ára szokott sarkalatos kérdés lenni. Ha ügyesen keresgélünk a vaterán lehet találni olcsó darabokat (ismerősöm foglalkozik ezzel én is onnan vettem) amik teljesen újak. Lehet egyenként és lehet csomagban is kapni. Az ára darabja 1800-5000-ig terjed, ami elég tág határok között mozog, szóval érdemes utána nézni, hogy hol van olyan kategóriájú, amit a pénztárcánk megengedhet magának. Egy alternatíva például az anyasági támogatás, amiből lehet finanszírozni. Fontos tudni mellette, hogy a pelenka külsőhöz darabonként szükség van két betétre, emellett pedig egy guriga papír pelenabetétre. Ha csomagban vásárolunk akkor általában minden benne van ami kell. A pelenkákat csak mosószódával és ecettel szabad mosni, így őrzik meg korlátlan ideig az áteresztőképességüket. A szintetikus mosószerek ugyanis eltömítik a pórusait. Igen vannak neki:D

babanatura_aru_3_250_20100414133024_476.jpgLássuk a gyakorlatban, vegyünk egy átlagot: 35 Ft egy eldobató pelenka, ami a legolcsóbb. A moshatónak vegyük darabját 2500 Ft, ami 50000 Ft lenne 20 darab. Ezt ha kiszámoljuk 238 nap alatt térülne meg azaz 8 hónap alatt. A mosást nem számoltam bele, mert a mosás a géptől is függ. Átlagban 2 év a pelenkázás ideje. Két év alatt 4380 pelenkát használnánk napi 6 pelenkázással, ami irdatlan mennyiség és kiszámoljuk az mennyi pénz? 153000 Ft a 35 Ft-ból, és ez a legolcsóbb pelenka!! Bővebben olvashattok számokról, leírásról a tiptopbaba oldalán, és a moshatopelenkakucko oldalán. Egy cikk a témában a családhálóról, ez is érdekes.

És mindemellett hatalmas előnye: nem kell krémezni a baba popsiját, hisz szellőzik! A krém ugyanis azért kell hogy a pelenka által okozott kiütést megelőzzük. De ha már a krémnél tartunk: a legjobb a sheavaj. Ápol, hidratál és a legszuperebb benne, hogy semmi vegyszer nincs benne, mert ez egy zsír, amit a természetben megtalálható shea dióból nyernek ki. A világ legjobb hidratálója, ránctalanítója, tele van vitaminnal és még sorolhatnám...  Majd egy másik bejegyzésben, nehogy elunjátok:P

 images_6.jpg

 

 

baba

2015\02\02

Fonalból nyaklánc

images_3_1.jpgA téli szezonban sok kötött holmit viselünk, mert melegen tart:D Van egy pár maradék fonalam, amivel nem tudtam mit kezdeni, aztán eszembe jutott, hogy lehetne belőle nyakláncot készíteni. Nagyon dekoratívak és nagyon könnyűek.  Akár magunk is elkészíthetjük otthon is, csak egy darab fonal kell hozzá. A méret attól függ, hogy milyen nyakláncot szeretnénk. A végére tehetünk kapcsot, vagy csomózhatjuk is, amelyik épp kényelmes. Aki ismeri a körmöcskét, azzal is lehet sálszerű nyakláncokat készíteni. Az még melegít is nem csak dekoratív.

Ha valaki nem akar otthon bíbelődni vele akkor a Meskás oldalamon válogathat fonal nyakláncokból, meg még sok másból is.

divat ékszerek

2015\01\31

Autós játék

Ha valakinek autófüggő a gyermeke, itt egy nagyon ötletes játék. A kicsi autókat csak fent be kell tenni a pályára és lefele egyikről a másik útra gurulva leér az aljára. A kicsi fiam nagyon szeret vele játszani. Téli estéken jó játék. Kicsi autók vannak hozzá, lehet pót autót is kapni hozzá. Sajnos akármilyen autóval nem használható, mert nem fér bele, de a kisebbeket ki lehet próbálni. A fakopáncs boltokban kapható.

Játékok

2015\01\30

Festés másfél évessel

Kipróbáltuk a festést. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan is csináljuk, mert hát ugye egy ekkora gyerekkel nem egyszerű. Az ujjfesték szóba se került, mivel még a szájába veszi a kezét. Az ecset meg kicsi. Hát találtam a neten  festőszettet amit elég jól meg tud fogni. Ez egy bumszli szivacsdarab egy műanyag kis fogókával (a képen). Elővettem egy régi festékemet, egy lapot és egy vizespoharat és már festettünk is. Mondanom sem kell, hogy nagyon élvezte! Két kis pamaccsal festettünk, amit egyet neki egyet magamnak szántam, de a végére az övé lett mindkettő:D Megmutattam hogy kell a vízbe mártani, aztán a festékbe és már csinálta is. Raktatunk alá újságpapírt, így kevesebbet kell takarítani. De egyébként nem tud nagy koszt csinálni ezzel a módszerrel. A kis ecseteket a tudatosszulo.hu oldalon lehet beszerezni, festő tappancsok név alatt. Hajrá mindenkinek!

Játékok

2015\01\29

Hólapát és járda

Esik a hóóó! Imádom a havazást, persze tudom hogy sokan nem szeretik a nehezített közlekedés és a hólapátolás miatt. Én azok közé tartozom akik imádnak havat lapátolni. Nem tudom miért de sosem kellett kétszer mondani:D Gyerekkoromban  is sokat csináltam (nem azért mert kényszerítettek) és akkor még sima hólapátunk volt. Nagyon nehéz volt vele lapátolni. Most viszont párom okos döntése nyomán olyat vettünk aminek van egy fogantyúja felül. Hogy mennyivel könnyebb így! Ajánlom mindenkinek, aki nem szeret lapátolni annak is mert sokkal könnyebb a fogantyússal, mert ugye rá lehet fogni a végén és nem csúszkál a kezed. Egyébként amikor szakad a hó akkor szeretek a legjobban lapátolni...:P

És ha már itt tartunk a másik kérdés az út felszórása ugye. Sokan a sót használják, pedig sokat hallani róla hogy mennyire káros. És tényleg az egyébként. Gyerekkoromban kifejezetten utáltam mert a nedves járdán ha nagyobb pocsolyába léptem és a cipőm felázott akkor a száradást követően egy kipucolhatatlan sócsík maradt a cipőmön. Akkor elhatároztam hogy én nem fogok sózni. Nagyon jó alternatíva a hamu például, ahol fával tüzelnek. Vagy a homok de  faforgácsot is láttam már felszórva. Olyan is volt hogy a sódert szórta ki valaki, de ha nagyobb kavics is van benne az már veszélyes. Illetve van egy un. zöld só ami állítólag környezetbarát és magyar fejlesztés. Tehát van miből válogatni és a felsorolt dolgokat a nagyobb áruházakban is meg lehet venni, akinek nincs otthon. A forgács amit a kisállatok alá használnak, de föld, sóder vagy homok is kapható.  Hát lapátolásra fel!

életmód

2015\01\29

Nutella otthon

Nagyon szeretjük a mogyorókrémet, de a nutellát az ára miatt nem szoktuk megvenni, régen a hozzá hasonló nuss nevű krémet vettük. Az íze annak is jó volt, de ugye bár sok olyan összetevő van benne amit nem szeretnék megenni. Ekkor kezdtem el itthon gyártani a mogyorókrémet. Isteni finom és sokkal egészségesebb mint a bolti társai. Ez igazi energiabomba!

Összetevői:

1 bögre mogyoró vagy  szotyi, vagy dió- ha babának készítjük akkor olyan amit ehet egy éves kor után

1 bögre kókuszzsír

1 bögre méz

1 bögre cukrozatlan kakaó vagy karob por ( a babák nem ehetnek kakaót a benne lévő élénkítő miatt)

 

A tapasztalat azt mutatja hogy nem kell egy bögre a kakaóból, én felet szoktam tenni bele és úgy lett optimálisan a legfinomabb. Ha más csonthéjassal készítjük akkor ne lepődjünk meg hogy más lesz az íze. Nagyon finom a többi változat is. Rafinak szotyisat szoktam készíteni (13-14 hónapos korától) de van ismerősöm akinek diófája van és ő dióval csinálta.

Az egészet beletesszük az aprítóba és összemixeljük. Ezt mondja az eredeti recept, de én a mogyit előre szoktam ledarálni, mert sokkal krémesebb lesz a végeredmény. Addig mixeljük, amíg teljesen homogén nem lesz és finom krémes. Kb 10 perc alatt készen van. Beletöltjük egy szép üvegbe, nekem kiürült mogyorókrémes van, de befőttes üveg, vagy a régi nutellás üveg is megfelel. Ez az adag egy közepes üvegre lesz elég. De nem kell aggódni hamar elfogy:D 

Igazi csemege kicsiknek és nagyoknak is! 

egészség Boszorkánykonyha

2015\01\27

Immunerősítés

 

Télen különösen szükség van az immunerősítésre, főleg gyerekkenek. A házi praktikák mellett van néhány nagyon jó újdonság amit érdemes kipróbálni. Mutatok nektek 3+1 olyan praktikát amit kipróbáltunk és nagyon szuperül működnek.

manomanna_4.jpg1) Gyerekeknek a Manó Manna vitaminpüré kiváló megoldás, mert tele van vitaminnal és semmi szintetikus anyagot nem tartalmaz. Nem hőkezelt termék és nincs benne ízfokozó vagy javító anyag. Egy mokkáskanállal kell belőle enni minden nap és az megfelelő vitamin egész napra. Az ára nagyon borsos, 4690 Ft -190 ml, de ha jól adagolunk egy gyereknek egész télre elég. Én ezt adom a kicsinek, minden nap és nem volt eddig semmi baja amióta kapja.  Jobb, mint bármelyik multivitamin és az íze is finom édes (a benne lévő gyümölcs miatt).

images_2_2.jpg2) Az oregánó növény nagyon jó antibakteriális hatású, erősíti az immunrendszert, segít a kórokozók legyőzésében. Mi olaj formában próbáltuk ki és eddig nagyon jók a tapasztalatok.  Napi egy mokkáskanállal kell enni belőle. Az ára 2000 Ft körül mozog, mi a Bálint cseppek oregánó olaját használjuk. Gyuri bácsi teaként ajánlja : köhögéscsillapításra, toroköblögetésre, hörgőgyulladásra. Hangszalaggyulladás esetén is nagyon jó. Étvágyjavító és gyengén izzasztó hatása is van.

00256.jpg3) Az aszkorbin sav, vagyis a C-vitamin a legjobb minden közül. Anitoxidáns, a felesleget kiüríti a szervezet, minden sejtünkre jótékony hatással van. Viszont nagyon fontos hogy milyen formában esszük. A tabletták ugyanis tartalmaznak sok más adalék anyagot, ami nem feltétlen jó nekünk. Az aszkorbin savat lehet kapni por formájában, az a legjobb. L-aszkorbin savat kell keresni, mert az a természetes formája. Az ára 2000ft/500g, de ez rettentő nagy mennyiség, elég évekre is, mivel csak egy késhegynyit kell belőle bevenni. Ez kb 1000mg-nak felel meg. Az ajánlások eltérnek ahány szakembert kérdez az ember én Szent Györgyi Albertet vettem alapul, ő is ennyit evett belőle, és betegség esetén ezt felemelte 8-9000 mg-ra. Ha neki jó volt nekünk is az! Kis adagokban érdemes bevenni, mert hamar kiürül. Akár egy fél liter teába beletehetjük és eliszogatjuk a nap folyamán.

És még egy: a hagyma héjának forrázata. A hagymáról tudjuk hogy nagyon sokoldalú növény: gyógyhatású szerként, bélféregűzésrevizelethajtásra, étvágygerjesztésre, illetve vércukor csökkentésére is használják. És persze nagyon jó a betegségek megelőzésében mivel baktériumölő hatású és még rengeteg dologra felhasználható: segít az emésztésben, tágítja az eret. A vöröshagyma és fokhagyma héját is lehet teának megfőzni. Szoktunk inni mi is rendszeresen. Egyébként ezt a tippet a szomszédasszony mondta, neki fiai vannak, szám szerint öten és évek óta ezt isszák télen. Hát én is kipróbáltam és működik!

 Nektek milyen praktikátok van?

 

 

életmód

süti beállítások módosítása