A mosható pelenkáról
Annak idején még a baba születése előtt hallottam a mosható pelenkáról. Addig, mint mindenki más nekem sem volt halvány fogalmam sem a pelenkázásról. Emlékszem az első élmény a kórházban ért, pelenka ügyileg. Ott álltam egy hatalmas nagy sárga kakatenger előtt, mert persze a próbán az úr csak pisilt... és azt sem tudtam melyik az eleje a pelenkának és a gyereknek.... Majdnem bőgtem mert minden össze vissza volt, hiába készítettem ki mindent. A szerencsém az volt, hogy a szobatársam védőnő volt és helyretette a dolgokat. Aztán már simán ment minden mint a karikacsapás. Eleinte eldobhatót használtam, és közben meglett a készletem moshatóból is. Nagyon nagy lett volna még neki az elején és kicsiket nem vettem, csak a normált. Két és fél hónapos volt mikor először pelenkáztam bele. Nagyon tetszett a dolog. Azóta is imádom, a fogzás időszakát leszámítva soha semmi pirosodás, befülledés és társai nem voltak.
Azért döntöttem emellett, mert szerettem volna valami környezetbarát megoldást. Plusz a babám egészsége is nagyon fontos volt. Környezetbarát mert nem kell eldobnod, és bababarát mert az anyaga légáteresztő, emiatt nem fülled be. Az ára szokott sarkalatos kérdés lenni. Ha ügyesen keresgélünk a vaterán lehet találni olcsó darabokat (ismerősöm foglalkozik ezzel én is onnan vettem) amik teljesen újak. Lehet egyenként és lehet csomagban is kapni. Az ára darabja 1800-5000-ig terjed, ami elég tág határok között mozog, szóval érdemes utána nézni, hogy hol van olyan kategóriájú, amit a pénztárcánk megengedhet magának. Egy alternatíva például az anyasági támogatás, amiből lehet finanszírozni. Fontos tudni mellette, hogy a pelenka külsőhöz darabonként szükség van két betétre, emellett pedig egy guriga papír pelenabetétre. Ha csomagban vásárolunk akkor általában minden benne van ami kell. A pelenkákat csak mosószódával és ecettel szabad mosni, így őrzik meg korlátlan ideig az áteresztőképességüket. A szintetikus mosószerek ugyanis eltömítik a pórusait. Igen vannak neki:D
Lássuk a gyakorlatban, vegyünk egy átlagot: 35 Ft egy eldobató pelenka, ami a legolcsóbb. A moshatónak vegyük darabját 2500 Ft, ami 50000 Ft lenne 20 darab. Ezt ha kiszámoljuk 238 nap alatt térülne meg azaz 8 hónap alatt. A mosást nem számoltam bele, mert a mosás a géptől is függ. Átlagban 2 év a pelenkázás ideje. Két év alatt 4380 pelenkát használnánk napi 6 pelenkázással, ami irdatlan mennyiség és kiszámoljuk az mennyi pénz? 153000 Ft a 35 Ft-ból, és ez a legolcsóbb pelenka!! Bővebben olvashattok számokról, leírásról a tiptopbaba oldalán, és a moshatopelenkakucko oldalán. Egy cikk a témában a családhálóról, ez is érdekes.
És mindemellett hatalmas előnye: nem kell krémezni a baba popsiját, hisz szellőzik! A krém ugyanis azért kell hogy a pelenka által okozott kiütést megelőzzük. De ha már a krémnél tartunk: a legjobb a sheavaj. Ápol, hidratál és a legszuperebb benne, hogy semmi vegyszer nincs benne, mert ez egy zsír, amit a természetben megtalálható shea dióból nyernek ki. A világ legjobb hidratálója, ránctalanítója, tele van vitaminnal és még sorolhatnám... Majd egy másik bejegyzésben, nehogy elunjátok:P